"A költő, az igazi, ott kezdődik, ahol különbözik" fiatal lírai antológiák a kádárizmusban

Abstract

A dolgozatban a fiatal költészeti antológiák problematikája került górcső alá a kádárizmus viszonyrendszerében, kiemelt fókusszal az Első Ének, a Költők egymás közt és az Elérhetetlen földcímű gyűjteményekre.

Az antológiáról, mint könyvtípusról szóló szakirodalom, illetve egy lehetséges antológiatörténet számbavételét követően a fiatal, pályakezdő antológiák hagyományát vázolta a munka a kezdetektől napjainkig, a teljesség igénye nélkül, kitérve a fontosabb gyűjteményekre. Megkockáztatható, hogy a magyar irodalom rejtett hagyományáról van szó, egy búvópatakként fel-felbukkanó jelenségről, amikor pályájuk elején járó alkotók „egy csokorban”, csoportosulva jelentkeznek. Az ilyen szerveződések a legkülönfélébbek lehetnek, a valódi csoportok, irodalmi társaságok válogatásaitól az egy szerkesztő tevékenysége nyomán kialakított szemléken és pályázatok eredményeit prezentáló köteteken át a hatalom által felügyelt, egyfajta szelep-funkcióval bíró gyűjteményekig. Olyan emblematikus könyvekről van szó mint például a Bokréta, A Holnap, a Jóság antológia Radnóti Miklóssal, a Babits szerkesztette Uj Anthologia, majd a háborút követően Sőtér István Négy nemzedéke, az Emberavatás, a 15 fiatal költő 105 verse és a Tűz-tánc, és így tovább, a Ver(s)zióktól a Lélegzetantológián és a Köztéri mulatságon keresztül a Telep-antológiáig. Aligha hanyagolható el azoknak a szerzőknek a száma a huszadik-huszonegyedik század magyar irodalmában, akik így vagy úgy szerepeltek ilyen jellegű gyűjteményekben. Ha többségben nincsenek is, kevesen tudták „megúszni”, hogy fiatal antológiákban publikáljanak pályafutásuk elején. A fiatal antológiák gyűjtése – melyek listája a dolgozat végén, a bibliográfia külön alfejezetében található – bár törekedett a teljességre, aligha lehet befejezett, mindig bukkanhatnak fel újabb és újabb kötetek a feledés homályából. Ez a hagyományvonal mindenesetre nagyívű és nem elhanyagolható. Óriási korpusz lapul e kötetek lapjain, jól/kevésbé jól feldolgozottan, s nem kevés azoknak az antológiáknak a száma sem, melyekről tán alig vagy nem is született ismertetés, feldolgozásuk minimálisan sem történt meg. Minden bizonnyal nem a legégetőbb adóssága a magyar irodalomtörténet-írásnak e gyűjtemények kimerítő feldolgozása, de magától nem fog elkészülni. Az első két fejezet ehhez a jövőbeni, embert próbáló feladathoz is segítséget kíván nyújtani.

A hatvanas–hetvenes évek magyarországi irodalmi mezője Pierre Bourdieu nyomán került felrajzolásra a harmadik fejezetben. Jellemzője a hatalmi-politikai mező teljes uralma a művészeti-irodalmi és a gazdasági mező felett, ami nem csupán a kádárizmus, s különösen nem csak a hatvanas-hetvenes évek fejleménye. Számításba veendő az új gazdasági mechanizmus, a felemás (kis)polgárosodás, az ifjúsági probléma, az irodalmi mezőben a tömegesen jelentkező pályakezdők. Attitűdöket tekintve 1968 hatása, közelebbről a prágai események s az ebben való magyar részvétel, az ezt követő teljes kiábrándultság sem lebecsülendő – majd az irodalomirányítás válaszai, az antológiák, az első kötetek sora, a népfrontpolitika egy megjelenési formájaként is értelmezhető antológiapolitika. A marginalitás, mint irodalomszociológiai fogalom is e fejezetben került röviden tárgyalásra, mely esetében helyzetjelző fogalomról van szó, csakúgy, mint a szintén Lengyel András nyomán definiált dilettáns fogalmánál. Szükségszerűen marginális helyzetben vannak a mindenkori pályakezdők, s olykor dilettáns helyzetben is. A hatalmi–politikai mező által uralt irodalmi– művészeti mezőben ráadásul annak érdekében, hogy ebből a helyzetből, mely minden pályakezdő sajátja, természetes törekvésükként kitörjenek, s megkíséreljenek mainstream szereplőkké válni, nem csupán az irodalmi mező struktúrájában kellett előre jutniuk, megküzdeniük a különféle művészeti intézményrendszerekkel, kanonizációs lépcsőkkel, hanem a hatalommal is szemben találták magukat ezirányú törekvésükben – hiszen az irodalomirányítás és a hatalom- vagy politikairányítás nem válik szét a vizsgált korszakban. A hatalom a modern magyar irodalomban természetesnek mondható kanonizációs lépcsőfokok, így a folyóiratközlés és az első kötet közé egy mesterséges, köztes szintet iktatott be, s ez lett a kádárizmus viszonyai között a központi antológiáké.

Abstract (AI English translation)

Information popover about translation disclaimer

In the thesis, the problem of young poetry anthologies was scrutinized in the relational system of Kádárism, with a particular focus on the collections entitled Első Enek, Költők ekőkő, and Elérhétet land.

After taking stock of the literature on the anthology as a type of book, as well as a possible anthology history, the work outlined the tradition of young, early career anthologies from the beginning to the present day, without any claim to completeness, covering the most important collections. It is safe to say that it is a hidden tradition of Hungarian literature, a phenomenon that emerges like a hidden stream, when writers at the beginning of their careers appear "in a bunch", grouped together. Such organizations can be of the most diverse types, from the selections of real groups and literary societies to volumes presenting the results of reviews and tenders created as a result of the activities of an editor, to collections with a kind of valve function supervised by the authorities. These are emblematic books such as Bokréta, A Holnap, the Jóság anthology with Miklós Radnóti, Uj Anthologia edited by Babits, and after the war István Sőtér's Fourth Generation, Emberavatás, 105 poems by 15 young poets and Fire Dance, and and so on, from the Ver(s)zions through the Spirit Anthology and the Public Fun to the Colony Anthology. The number of authors in the Hungarian literature of the twentieth and twenty-first centuries who were included in collections of this kind in one way or another can hardly be neglected. If they are not in the majority, few were able to "get away" with publishing in young anthologies at the beginning of their careers. The collection of young anthologies - the list of which can be found at the end of the thesis, in a separate subsection of the bibliography - although it strove for completeness, can hardly be complete, new and new volumes can always emerge from the darkness of oblivion. In any case, this line of tradition is extensive and not negligible. A huge corpus lies on the pages of these volumes, well/less well processed, and the number of those anthologies is not small either, about which there was little or no description, and their processing was not done even minimally. The most pressing debt of Hungarian literary history is certainly not the exhaustive processing of these collections, but it will not be completed by itself. The first two chapters also aim to provide assistance for this future, trying task.

The Hungarian literary field of the 1960s and 1970s was outlined in the third chapter following Pierre Bourdieu. It is characterized by the complete dominance of the power-political field over the artistic-literary and economic fields, which is not only a development of Kádárism, and especially not only of the sixties and seventies. The new economic mechanism, the (petty) middle class, the youth problem, and the massive number of career starters in the literary field must be taken into account. In terms of attitudes, the impact of 1968, more specifically the events in Prague and the Hungarian participation in it, the complete disillusionment that followed cannot be underestimated - then the responses of the literary management, the anthologies, the series of first volumes, the anthology policy can also be interpreted as a form of appearance of the popular front policy. Marginality as a literary sociological concept was also briefly discussed in this chapter, in which case it is a situational concept, just like the concept of dilettante, also defined after András Lengyel. All career starters are necessarily in a marginal position, and sometimes also in a dilettante position. In the literary-artistic field dominated by the power-political field, moreover, in order to break out of this situation, which is typical of all new careers, as their natural aspiration, and to try to become mainstream players, they not only had to advance in the structure of the literary field, they had to fight with the various artistic institutional systems , canonization steps, but also found themselves facing the power in their endeavor in this direction - since the control of literature and the control of power or politics are not separated in the examined era. Power is a natural stepping stone to canonization in modern Hungarian literature, so it inserted an artificial, intermediate level between the journal publication and the first volume, and this became the central anthology in the context of Kádárism.