Fáklyája lenni népemnek...Protestáns lelkészi alakok és egyházképek a századforduló-századelő Magyar Regényirodalmában

Abstract

A fejezetben bemutatott irodalomértelmezési koncepciók, iskolák, úgy hiszem, mindannyian a legmesszebbmenőkig igazolták létjogosultságukat. Az irodalomtudományi vizsgálódásban kiegészítik egymást; bármelyikük hiánya szükségszerűen az annyira óhajtott komplex elemzés ideá(l)jának sérülését vonja maga után. Az egymás mellett megélő, egymással mégis állandó diskurzust (hadd nem mondjam: elkeseredett létharcot) folytató irányzatok polémiájában természetesen lehetetlen (és nem is kell) igazságot tenni, hiszen az egyes iskolák munkássága maga igazolja az adott irányzat élethez és kutatáshoz való jogát.

Az összegző jellegű okfejtésekben illő valamely „feltétlen autoritást” idézni, s az ő tekintélyével elvágni a tárgyalt fejezetben már-már gordiuszi csomóvá terebélyesedő, feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokat. Jóllehet e huszárvágástól tartózkodom, mégis illőnek tartottam Az irodalom elméletében, a Wellek-Warren szerzőpáros korszakos művében, a Kálmán C. György szerinti „első és utolsó nagy irodalomtörténeti összefoglaló utánanézni a fentebb kifejtett, a történetiség kérdéskörének puszta létéből munkában adódó dilemmának.

A tudós szerzőpáros az életrajznak, a társadalomnak és az eszméknek az irodalomhoz fűződő kapcsolatát Az irodalom tanulmányozásának külsőleges megközelítése c. harmadik részben tárgyalja. A fejezet Nevezetében kijelenti, hogy azaz a ’külsőleges megközelítés’ nem értékítéletet, csupán tájékozódási pontot, adottságot, tényközlést jelent. Gondolatmenete a továbbiakban azonban már szubjektív utakra téved, s így — meggyőződés-jellegénél fogva — ítélete is vitathatóvá válik:

„Senki sem tagadhatja, hogy az irodalom megvilágításához nagymértékben hozzájárult a kialakulását meghatározó feltételek kellő ismerete: kétségtelen, hogy hozzájárulhat a szöveg megmagyarázásához. Világos azonban az is, hogy egy olyan tárgy esetében, amilyen az irodalmi műalkotás, nem oknyomozó kutatással nem oldhatók meg a leírás, az elemzés és az értelmezés kérdései. Ok és okozat itt összemérhetetlen; a külsőleges okok konkrét eredménye — a műalkotás — mindig megjósolhatatlan.72

Ugyan a szerzőpáros a továbbiakban a fenti gondolatmenet logikája szerint cáfolni igyekszik a lehetséges ellenérveket, az idézetben szereplő „összemérhetetlen” ok-okozati viszony ill. a „megjósolhatatlan” műalkotás jelzős szerkezetek kizárólagos érvényességet követelnek maguknak, tehát már itt, a szigorúan tudományos szempontokat érvényesítő irodalomelméleti fejtegetésben megjelennek a spontán dogmaképződés csírái.

A fentieket átgondolva úgy érzem, hogy a kérdés —ha nem is megoldhatatlan, mégis— bonyolultabb, összetettebb annál, hogysem bármely irányzat képviselői pálcát törjenek akármelyik megfontolás fölött. A talán jelentőségéhez mérten túlságosan is felfújt s elméleti síkra terelt vitának pedig csupán egy megoldását látom: amennyiben a tárgyalt iskolák — a mindennapi gyakorlatnak megfelelően — tovább dolgoznak, e termékeny (ha nem is szimbiózis, de) komplementer együttmunkálkodás tagadhatatlanul egy teljesebb irodalomértelmezéshez vezet.

Abstract (AI English translation)

Information popover about translation disclaimer

The concepts and schools of literary interpretation presented in this chapter, I think, have all proven their right to exist to the most extreme. They complement each other in literary studies; the absence of any of them necessarily entails damage to the ideal(l) of the much-desired complex analysis. Of course, it is impossible (and there is no need) to do justice in the polemic of schools of thought that live side-by-side, yet carry on a constant discourse (let me not say: a desperate struggle for existence) with each other, since the work of the individual schools itself justifies the right of the given school of life and research.

It is appropriate to cite an "unconditional authority" in the summarizing explanations, and to use his authority to cut off the seeming intractable contradictions that have almost become a Gordian knot in the discussed chapter. Although I refrain from this hussar cut, I thought it appropriate to look into the above-explained dilemma arising from the mere existence of the question of historicity in the work of the Wellek-Warren author duo, the epoch-making work of the Wellek-Warren author duo, which, according to György C. Kálmán, is “the first and last great summary of literary history.

The scholarly author pair discusses the relationship between biography, society and ideas in literature The external approach to the study of literature c. discussed in the third part. In the title of the chapter, he states that the 'external approach' does not mean a value judgement, but only a point of reference, a gift, a statement of facts. From now on, however, his train of thought strays into subjective paths, and thus — by virtue of his conviction — his judgment becomes debatable:

"No one can deny that a sufficient knowledge of the conditions that determined its formation contributed greatly to the illumination of literature: there is no doubt that it can contribute to the explanation of the text. It is also clear, however, that in the case of an object such as a literary work of art, questions of description, analysis and interpretation cannot be solved with non-investigative research. Cause and effect are incommensurable here; the concrete result of external causes — the work of art — is always unpredictable.72

Although the author couple tries to refute possible counter-arguments according to the logic of the above thought process, the "incommensurable" cause-and-effect relationship in the quote or the "unpredictable" works of art indicative structures claim exclusive validity for themselves, so already here, in the literary theoretical exposition that validates strictly scientific aspects, the seeds of spontaneous dogma formation appear.

Reflecting on the above, I feel that the question is—if not unsolvable—more complicated and complex than the fact that the representatives of any school of thought do not argue over any consideration. And I see only one solution to the debate, which is perhaps too inflated for its importance and diverted to a theoretical level: if the discussed schools continue to work - in accordance with everyday practice - this fruitful (if not symbiosis, but) complementary cooperation will undeniably lead to a more complete interpretation of literature.