Content area
Abstract
A dolgozatom elsődleges motivációja személyes érdeklődésemből fakad. Tipikus közép európai, több nemzetiségű gyökerekkel rendelkező emberként mindig is rendkívül erősen hatott rám a régió sokszínűsége – ennek minden szépségével és ellentmondásával együtt. Azonban ezek között is kiemelkedő érdeklődéssel fordulok a határok kérdése felé. Ez egyrészről a térképek iránt egészen korán kialakult lelkesedésből fakad, másrészt abból az - elmúlt évek szakmai és személyes tapasztalatain is alapuló - egyre tudatosabb szemléletmódból, ahogyan a körülöttünk felépülő épített, táji és társadalmi környezetet igyekszem értelmezni és vizsgálni. Figyelemre méltónak találom azokat az összefüggéseket (és sokszor ellentmondásokat) ahogyan a fizikai és társadalmi környezetünk viszonyul egymáshoz. Ezeknek a komplex és néha nehezen felfejthető viszonyrendszereknek szinte kimeríthetetlen számú példája vesz minket körül itt a Kárpát-medencében. Az említhető példák között is kiemelkedik a számtalanszor át- és újra rajzolt határok komplex együttese, melyek köré e dolgozat központi kérdéseit és mondanivalóját is építem. A határ ugyanis több pusztán egy térképészeti eszköznél, életünket és környezetünket egyszerre számtalan dimenzióban befolyásolja és jelenlétének földrajzi, társadalmi lenyomatai hosszú időn át képesek hatással lenni ránk. A dolgozat szándéka elsősorban nem a határ szerteágazó és komplex (egyébként sokak által sokféleképpen magyarázott) fogalomkörének újabb, pontosabb vagy mindenre kiterjedően „igaz” definiálása. Sokkal inkább egy olyan sajátos értelmezési tartomány bemutatása, ami elsősorban személyes tapasztalataimból és a tágabban vett régiónk egyedi helyzetének tapasztalataiból épül fel. A központi és perifériális helyzet, az ütközőterület és az „olvasztótégely” állandóan jelenlévő kettősségeinek dilemmája nem csak a Kárpát Medence kapcsán előkerülő szinte örök toposz: épp úgy a határ, mint elvont, absztrakt hely sajátos tulajdonságaiként is érthetjük őket. Ha ezt az összehasonlítást tekintem a dolgozatom kiindulópontjának, akkor úgy is fogalmazhatnék: a határok, mint sajátos helyek megértése számomra a saját, közös Kárpát-medencei környezetünk különleges összefüggéseinek megismerését és megértését is jelenti. Ez a dolgozat ennek a megismerési és megértési folyamatnak egy kiemelt állomása, egy olyan összegzés, amiben eddigi tapasztalataimat és tudásomat strukturálva, konkrét példákat is felhasználva és bemutatva kívánom közreadni.





