A sors kritikájáról. Vizsgálódások Walter Benjamin sorsfogalma mentén

Abstract

A modern, demokratikusnak nevezett jogállam erőszak-monopóliuma olyan tény, amelyet nemcsak nap mint nap tapasztalhatunk, hanem amelyet mindegyik, önmagát a legkevésbé is komolyan vevő állam- és társadalomelmélet evidenciaként kezel. Más kérdés, hogy ezek az elméletek és a kortárs gyakorlat miképpen legitimálja (e terminus már jelzi is a probléma gyökerét) ezt a monopóliumot (a demokratikusnak nevezett jogállamokban ezt a legitimációt államjogi szempontból az alkotmány biztosítja)

A modern legitimációs kísérletek közös társadalomelméleti nevezője a társadalmi szerződés elmélete, mely a népfelség elvének igyekszik közjogi kereteket biztosítani. A társadalmi szerződés elmélete a „társadalmi szabadság” (a közjó) biztosításának céljából az „egyén szabadságának” (amely e felfogás szerint „értelemszerűen” erőszakos formát is ölthet) az ésszerű korlátozására tett kísérletek államjogi eredője. Az európai társadalomtörténetet tekintve annak a kornak, a XVIII. század második felének és a XIX. századnak a terméke a szerződés általánossá és részben, jóllehet ellentmondásos módon, gyakorlattá is váló elmélete, mely a személyes, monarchikus, önmagát reprezentáló hatalom felől a demokratikusnak nevezett reprezentatív közhatalom felé tartó többlépcsős átmenet során „a büntetés hatalmának új gazdaságtanát és új technológiáját”5 teremtette meg. Az elkövetkező büntetőügyi reformkorszakot megelőlegezve Jean-Jacques Rousseau híres alapművében, a második könyv ötödik fejezetében az élet és halál jogáról szólván kertelés és szépítés nélkül kimondja az alapelvet: „minden gonosztevő azáltal, hogy a társadalmi szerződést megsérti, bűncselekménye következtében lázadó és hazaáruló, a törvény megsértése által többé nem tagja a társadalomnak, sőt nyílt háborút visel ellene. Ebben az esetben önfenntartása összeegyeztethetetlenné válik az állam fenntartásával, az egyiknek el kell pusztulnia, és ha a bűnöst kivégzik, úgy nem elsősorban mint polgár hal meg, hanem mint ellenség”. 6 Ez a „törvényen kívüli” bűnöző klasszikus formulája. Ez a kívüliség azonban ellentmondásossá válik, mert a büntetés aktusában, mint büntetett, a bűnöző homályos módon mégis „visszakerül” a társadalomba. A társadalmi szerződés elméletéből származó új büntetőpolitikai gazdaságtan alaptétele szerint ugyanis „a legkisebb bűntett is az egész társadalmat támadja meg; és az egész társadalom – beleértve a bűnözőt – jelen van a legkisebb büntetésben is. A büntetőügyi bűnhődés tehát általánosított funkció, a társadalom testével és minden egyes elemével azonos kiterjedésű.”7 A társadalmi szerződés révén létrejövő állam erőszak-monopóliuma valóban, a szó régebbi keletű, homogenizáló tendenciájú jellegében „demokratikus”: a társadalom egészére és annak minden szférájára érvényes. (Még ha többnyire látens módon is, de totális. Bár a felvilágosodás és a francia forradalom reformerei az általános funkció teljesítését másképp, bűntény-specifikus és nyilvános büntetés-végrehajtás révén képzelték el vagy még inkább álmodták meg8 , a XIX. századtól napjainkig a lappangó mindenütt-jelenlevőséget mégis inkább a felügyelet, elsősorban az igazságszolgáltatási-bürokratikus szervek és a rendőrség, valamint az általuk foganatosítható szankció révén a formájában szintén homogenizált, egydimenziósított büntetés, a szabadságvesztés fenyegetése biztosítják.

Abstract (AI English translation)

Information popover about translation disclaimer

The monopoly on violence of the modern, democratic state of law is a fact that we can not only experience every day, but which is treated as evidence by every state and social theory that takes itself the least seriously. Another question is how these theories and contemporary practice legitimize (this term already indicates the root of the problem) this monopoly (in so-called democratic legal states, this legitimacy is provided by the constitution from a state law point of view)

The common social theoretical denominator of modern legitimation experiments is the theory of the social contract, which tries to provide a public law framework for the principle of popular sovereignty. The theory of the social contract is the result of state law attempts to reasonably limit the "freedom of the individual" (which, according to this understanding, can "by definition" also take a violent form) in order to ensure "social freedom" (the public good). In terms of European social history, the period of the XVIII. the second half of the century and the XIX. The product of the 20th century is the theory of the contract, which became general and partly, albeit controversially, also practical, which created "a new economics and a new technology of the power of punishment"5 during the multi-step transition from personal, monarchical, self-representative power to representative public power called democratic. yes. Anticipating the coming era of penal reform, Jean-Jacques Rousseau's famous basic work, in the fifth chapter of the second book, speaking about the right of life and death, states the basic principle without embellishment or embellishment: by violating it, he is no longer a member of society, and even wages open war against it. In this case, his self-preservation becomes incompatible with the maintenance of the state, one must perish, and if the criminal is executed, he dies not primarily as a citizen, but as an enemy”. 6 This is the classic formula for the "outlaw" criminal. However, this outsideness becomes contradictory, because in the act of punishment, as punished, the criminal is vaguely "returned" to society. According to the basic tenet of the new criminal political economy derived from the theory of the social contract, "even the smallest crime attacks the whole society; and the whole society, including the criminal, is present in even the smallest punishment. Criminal punishment is therefore a generalized function, with the same scope as the body of society and every single element."7 The state's monopoly of violence created through the social contract is indeed "democratic" in the older, homogenizing nature of the word: it applies to society as a whole and to all its spheres . (Even if mostly in a latent way, but total. Although the reformers of the Enlightenment and the French Revolution imagined or even dreamed of fulfilling the general function in a different way, through crime-specific and public punishment8, from the 19th century to the present day, the latent everywhere -presence is ensured by supervision, primarily by judicial-bureaucratic bodies and the police, as well as through the sanction they can impose, in the form of a homogenized, one-dimensional punishment, the threat of imprisonment.